Kedves Oxigénes Futók!

Ismeritek az elveinket, hogy az állandóságra, megbízhatóságra törekszünk az Oxigén Kupa szervezése során. Vannak – lesznek is – azonban kisebb változtatások, melyeket szükségesnek tartunk. Ilyen például a mostani kiírásban az, hogy a nyílt 5 km-es távon elhagytuk a serdülő és az ifi korcsoportot. Ennek a döntésünknek az a magyarázata, hogy nagyon kevesen voltak értékelhetők a sorozat végén ebben a két korcsoportban, sőt olyan is előfordult, hogy már a bronzérmet nem volt kinek odaadni. Ez akár még a csapatverseny értékelésében is okozhatott aránytalanságot.

Mindezeket mérlegelve változtattunk a kiíráson, amire egyébként már a tavalyi eredményhirdetésen felhívtuk a figyelmet. Akkor persze nem ezen volt a hangsúly, de az új szezon kezdete előtt mindenképpen javasoljuk mindenkinek a  versenykiírás tanulmányozását.

Friss Oxigén Alapítvány